A lenyűgöző dolog a művészetben Haegue yang Nemcsak egyedülállóan összefonódó, hibrid esztétikai szókincsében és fogalmi nyelvezetében rejlik, hanem abban, ahogyan termékeny produkcióját a hagyományos kézművesség feladása nélkül végezte.
1971-ben született Szöul, Dél-Korea, megkapta az övét BFA -tól Nemzeti Egyetem de Szöul, és az 1990-es évek végére odaköltözött Németország, ahol ben szerzett mesterfokozatot Staedelschule Frankfurt am Main.
A médiumok széles skáláját bejárva, a kollázstól a színészi játékig, Yang munkássága – amelyet fiatal korától örökbe fogadott, és diákéveiben robbant fel – gyakran tartalmaz mindennapi és háztartási tárgyakat, a teáskannák fedelétől a kannákig, alumíniumig.
Művei megvalósításához az anyagokat elválasztja eredeti kontextusuktól, átrendezi azokat absztrakt kompozíciókká, amelyek egy egyedi és személyes vizuális szókincs.
A fűtőtestek, elektromos ventilátorok, sőt illatdiffúzorok segítségével generált érzékelési effektusok bevonásával Yang gyakran olyan multiszenzoros környezeteket mutat be, amelyek a hétköznapi tárgyak mellett a munkáról, az érzelmi kapcsolatról és a diszlokációról szóló meditációkká alakulnak, tele különféle utalásokkal. az absztrakció pillanatai a művészettörténet során.
Üzenetével és az anyag átalakításának módszereivel Yang generációja egyik leglenyűgözőbb művészévé vált, aki a kortárs világ egyik legszélesebb körben bemutatott művészévé vált.
A művész a tárlaton mutatta meg először a jelenségek iránti érdeklődését Az aggodalom kúpja, különböző időszakokból származó elemek összetett szuperpozíciója, ahol két emberszabású rattan szobor összeütközik textil lombkoronákkal, valamint a madárdal és a művész klónozott hangjának elemi hangja, egy digitálisan módosított időjárási kép lencsés nyomatháttérében.
A "talált tárgyak" és a "kitalált tárgyak" nyelvén is érthető anyagok ügyes kezeléséről tanúskodik, hogy a dél-koreai a hagyományos kézműves gyártás paramétereiből kibővítette a formák és léptékek szókincsét.
forrás: Taro Furukata | Pomona Múzeum
Eközben kiállításait intuitív módon kapcsolják össze konkrét elemek, amelyek zökkenőmentesen áramlanak egyik kiállításról a másikra annak ellenére, hogy geopolitikai különbségek vagy látszólag lényegtelen és távoli körülmények. Ez a módszer a dolgok összefüggésére hívja fel a figyelmet a közös bizonytalanságokon és aggodalmakon keresztül.
A szövés nyelve határozottan jelen van a tanulmánya között kialakult két szoboregyüttesben Szöul és a műhelye Manila. Önkritikus marad vele szemben domináns nyugati perspektíva által beszennyezett esztétikai irányultság. Ez a felismerés táplálja a minta iránti elragadtatását, mint egy kritikus töltetű metaforát, nem pedig egy filippínó kulturális kód személyes felfedezését.
Végül Haegue yang kihagyhatatlan mechanikus betoldássá, megfigyelő csendjévé, függönyévé válik mindenütt jelenlévő háttér az emberi állapot viszontagságaira.